My desktop
Yellow eye

Va'rt va'ratlanA kislány a téren ballagott. Rózsaszín, csipkés ruhácskát viselt, és piros masnik fogták copfba szőke loknijait. A négyévesek teljes magabiztosságával lépdelt, és a körülötte hömpölygő felnőttek áradatát szemlélte kíváncsian. Majd egyszer csak megállt, és mint aki kinézett magának valakit, nagy kék szemeit a forgatagba fúrta. Várt és egy pontra meredt. Tekintete irányából egy fiatal férfi közeledett. Öltöny volt rajta, kezében aktatáska és elszánt tekintettel meredt maga elé. Szigorú szürke szemeiből olvashatóan nagyon elmerült gondolataiban, talán a következő megkötésre váró üzlet járt a fejében, vagy egyVa'rt va'ratlan


Az a'lom- Valami baj van? – érkezett a kérdés, de a hangot majdnem teljesen elnyelte a tömeg zsongása. Reggel volt még, és mindenki sietett valahová. Az emberek a buszon elbeszélgettek az előttük álló napról. Valahonnan középtájról durva metálzene mélybasszusa, és dobszólama hallatszott. Mégsem volt lehetetlen beszélgetést folytatni ebben a légkörben, hiszen másoknak is sikerült. - Hmm? – kicsit megkésve bár, de eljutott a lányhoz, hogy hozzá szóltak. Értetlen pillantással kutakodón nézett barátnőjére, hátha ki tudja olvasni a gondolataiból, hogy mire lenne kíváncsi. Már annyiszor sikerült, de most nem ment. Még mindig az estén járt aAz a'lom
It's highly appreciated
--
Best Regards,
Mads Björck
--
-= Dude did you dip your car in glue and roll it through E-Bay? =-
Thank you for the
Thank you for the pic!:
--
"Et nunc, et semper"
--
"Hardstyle is the music running through my vains, hardstyle is the music I can't Explain..."
De majd belejövök,mint az a bizonyos kiskutya
--
"Et nunc, et semper"
--
All that I know there was no God for me
Force that shatters all, absence of humanity
Revive all my fears; Revive wasted tears; Revive void within; Revive once again...
Forsaken by destiny, forsaken by my own mind
I must remove my skin to see belief in
And it's true, I'm a big fan, if not the biggest...
SO RESPECT BRO'!!!
--
"Et nunc, et semper"
Previous Page123Next Page